… Számítottam egy taxira, vagy valamilyen hivatalos autóra, de nem így történt, hanem az, hogy Albert kézen fogott és szép lassan elindultunk egy mocskosul nagy fekete Limuzin felé.
A Limuzinban Albert fogta a kezem, miközben a sofőr – persze angolul – az útirány iránt érdeklődött. Elég röhejes volt bediktálni, hogy Pomáz, ilyen-olyan street. Aztán az volt még felemelő, amikor a Limuzin elé kanyarodott egy rendőrautó, villogó lámpákkal. A sofőr CB-n dumált a zsarukkal, akkor derült ki, hogy magyar. Mondtam is neki, hogy maga tényleg magyar, mire azt válaszolta, hogy mégis mi lenne, ha nem magyar. Aztán lassacskán elindultunk Pomázra, együtt Albert monacói herceggel. A herceg egy idő után meglepő és mulatságos tettre szánta el magát, szépen hátra hanyatlott a feje és tátott szájjal hortyogni kezdett. … Megérkeztünk, kiszálltam, a sofőr kinyitotta az ajtót és a monacói herceg abban a pillanatban fel is ébredt. Körülnézett, pillanatok alatt tájékozódott, kiszállt, odajött hozzám, és nemes egyszerűséggel szájon csókolt. … Rohadtul fájt a lábam, de már alig vártam, hogy elmeséljem az anyámnak azt, hogy Albert monacói herceg hozott haza….